Introducing "the favourites"

8/08/2014

Végre rászántam magam, arra, hogy minden hónapban összegyűjtöm a kedvenc dolgaimat, amit elég nagy kihívásnak találok, mert úgy érzem, nem mindig használok annyira érdekfeszítő termékeket, de ami egy valakinek unalmas, lehet másnak érdekes lesz így belevágok! Páran kérdeztétek, hogy nem lehetne-e többször want need wear read és gondoltam ez egy jó alternatíva lenne erre, hiszem így nem ugyanazt a sorozatot ismétlem, hanem  új szemszögből mutatom be, hogy én mit szeretek/szeretnék. Ahogy a képen is látjátok több kategória lesz, de nem feltétlenül csak ezek, illetve valószínű, hogy egy-egy kategóriába olykor több terméket is  besorolok, az aktuális havi kedvencek függvényében. Nem szeretnék egy fix időpontot ennek a sorozatnak, úgy, mint a wnwr vasárnap vagy a receptek pénteken, hanem majd, ahogy összegyűlik pár dolog a fejemben a hónap végére, úgy fogom kirakni. Sokszor találkozhattok majd a saját képeimmel is, de az is lehet, hogy az internetről szemezgetek, egy-egy termék, zene vagy épp YouTube csatorna bemutatásakor :) Már gyűlik az első "adag" a hónap végére számítsatok az első bejegyzésre!

I finally got myself to collect everything i liked in a particular month which i find a bit of a challenge, because i think i don't always use the most interesting things, but maybe the things i find boring, other people will be excited for, so i'm starting this serie! Some of you asked if i could make more of the want need wear read posts and i thought this would be a great alternative. This way i won't repeat the same series, instead i'M showing you what i like in a different setting. As you can tell by the picture, there will be more categories but maybe more, and sometimes i will put more things in one, depending on that month's favourites. I don't want to have a date or day for this serie, i will just write whenever i have enough things to show you all. Most of the time you will see my own pictures but i will choose some from the internet as well, while showing you products music or a YouTube channel :) I already have some things in mind, prepare for a post at the end of the month!

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Nagyon örülök ennek a hírnek, mivel imádom a want need wear read-et. :) Lenne pár kérdésem hozzád, ha valami nem publikus akkor nem haragszom meg :) : 1. Láttam, hogy nemrég Londonban jártatok. A barátommal mi is ki szeretnénk utazni pár napra (tényleg csak nagyon rövid időre) és meg szeretném kérdezni, hogy melyik szállodában szálltatok meg? Elégedettek voltatok vele? A Harry Potter stúdióban az 1 napos túrán voltatok? Nagy volt a tömeg? Az árak (csokibéka, mindenízű drazsé, vajsör, varázspálca...stb) nagyon elrugaszkodottak? 2. Milyen fényképezőgépet + kiegészítőket használsz? Köszönöm előre is, ha válaszolsz. :) Szép napot Karin! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök ha tetszik a kezdeményezés, remélem tudok érdekes dolgokat hozni! :)
      1. A Danubius Hotel Regents Parkban voltunk, nagyon meg voltunk vele elégedve, szép volt a szoba és az étkezéseknél hatalmas volt a választék. A Harry Potternél délelőtt vittek minket, direkt oda indított busszal, 1 óra volt kb az út, ott eltöltöttünk szerintem olyan 3 órát és délután indult is vissza a járat. Az ajándékboltban megkérik a dolgok árát, de abszolút kibírható, úgy sem lesz nagyon több lehetőség ilyen dolgokat venni. Én például könyvet hoztam haza, az itthoni árban volt.
      2. A fényképezőm egy Sony Alpha DSLR-A200, két objektívem van hozzá, a kisebb 3.5-5.6/18-70 a nagyobb pedig 4.5-5.6/75-300. Ezen kívül van még egy hama állványom.
      Remélem tudtam segíteni! :)

      Törlés
    2. Kedves Karin! Ne haragudj a kései válaszért! Köszönöm szépen ezt a részletes választ, nagyon kedves vagy. :)

      Törlés