#fromwhereistand

6/22/2016




Amióta az eszemet tudom, imádtam gyűjteni dolgokat, vonzott minden, amiből több színt lehet beszerezni, mert tudtam, hogy, ha az egyik elfogy, vehetem a másikat, addig amíg meg nem lesz az összes, lásd Labello :D Fotózáskor is a kedvenc témáim azok, amik összefüggnek egymással és valahogy egységet alkotnak. Egy időben megpróbálkoztam csak piros dolgok fotózásával vagy éppen olyan képek készítésével, ahol ugyanazt a dolgot fotóztam különböző helyszíneken. Ezek a gondolatok alapján kezdtem el ezt a sorozatot is és büszkén mondhatom, hogy eddig még nem adtam fel. Sokszor a sorozat fotózásnál nehéz egy témához tartani magam és könnyen elindulok más irányba, de azt hiszem kevesebb nehezebb dolog van annál, mint, hogy lefényképezzem a lábam. Általában nálam van a fényképező, de ha nincs, képes vagyok visszamenni egy helyszínre, csak, hogy megörökítsem azt. Szerencsére Budapesten rengeteg jó "alapanyag" van a fotózáshoz, de az utolsó képet például vidéken készítettem. Egyelőre 10 képet mutatok, de, ha érdekelne titeket, akkor a többit is megosztom! :)

As long as i can remember, i loved collectibles and i was instantly drawn to things that came in different colours. I knew that once i ran out of one colour, i could buy the next, until i have the complete set. When i take pictures, my favourite themes are the ones that are somehow connected. Once i tried to only photograph red things, the other times i took pictures of the same things in different locations. I created today's series in this set of mind, and i'm proud to say that i haven't given it up yet. A lot of times it's hard to focus on one topic and i tend to wander in other directions, but there's hardly anything that is easier than taking pictures of my feet. I usually have my camera on me, but if not, i just go back to the places i liked the most, to capture them.  Luckily, there are a tons of good spots in Budapest to snap some pictures, but the countryside has it's own charm as well. I'll show you 10 pictures for now, but if you're interested i could share the rest as well' :)











You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Tessék megmutatni a többit is! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik az ötlet és a képek is, úgyhogy részemről jöhet még több ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a biztatást, szorgosan fogok fényképezni! :)

      Törlés